Külföldről támadják a Mandinert, amióta feltártuk, hogy halálra vertek egy kényszersorozott magyar állampolgárt az ukrán toborzók

Az informatikai támadás elhárításán kollégáink folyamatosan dolgoznak.

Júliusban tesztelték az osztrák főváros metróközönségének szaglását, úgy tűnik, hiába.
Nem kérnek az illatosított kocsikból a bécsi metrón utazók – derült ki az osztrák főváros közlekedési hatósága által júliusban végzett közvélemény-kutatásból.
A közlekedési vállalat négy illatot - zöldtea, grapefruit, szantál és dinnye – próbált ki a metrókocsik szellőzőrendszerében az öt vonalból álló metróhálózat két vonalán júliusban és kérte az utasokat, hogy az interneten mondják el véleményüket.
21 ezren ellenezték, hogy illatosítsák a metrókocsikat, 15 ezren viszont támogatták az elképzelést és annak kiterjesztésére szavaztak.
„Számunkra az eredmény igazolja azt, hogy az eddig hozott intézkedéseink, mint az étkezés betiltása a kocsikban, jelentősen javították a levegő minőségét a metrókocsikban” – közölte Günter Steinbauer, a bécsi metró működéséért felelős önkormányzati illetékes.
(MTI)